Mikor kimegyek a természetbe, hol nincsenek autók, gyárak,üzletek. Csak én és a csend. Itt áttudom gondolni, mit cselekedtem rosszul s hogy tehetném jóvá. Felmerül bennem a kérdés: mások miért nem állnak meg fellélegezni?
Sajnos a mai világba ha valaki elesik azon átsétálnak. Most őszintén, miért kéne beállnom a sorba? Elfogadom, hogy rossz szemmel néznek majd rám mert én önmagam akarok lenne saját gondolatokkal és véleménnyel. Nincsenek világ megváltó terveim. Csak egy békés élet képe lebeg előttem, ahol a családomat a szeretett , a béke , a boldogság veszi körül. Hát ez oly nagy bűn?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése